X. Táncház Napja: Szatmári táncok

Táncot tanít: Rásó Barnabás és Prohászka Ágnes Rásó Barnabás és Prohászka Ágnes a Bihari János Táncegyüttes felnőtt együttesének tánckari asszisztensei. Az együttest Novák Ferenc alapította 1954-ben. Az elmúlt 60 évben számos hazai és külföldi fesztivál nagydíját nyerte meg az együttes, bejárta Európát, s távoli országokba, így Algériába, Kanadába, Kínába, Kubába, Indiába, Mexikóba, s Thaiföldre is eljutott. 2012 decemberében a Bihari megkapta a Príma Primissima kitüntető díjat. Az együttesben táncolt, s alkot, a már említett Novák Ferencen kívül a szintén Kossuth-díjas Foltin Jolán. Az együttes nyitott műhely, Foltin Jolán és Novák Ferenc művei mellett jó néhány koreográfus alkotásait életben tartja, bemutatja. A koreográfusok több generációja megfordult, megfordul próbatermeinkben. Muzsikál: BorFolk zenekar A BorFolk zenekar minden tagja évtizedek óta népzenész, mégis csupán 2010 tavaszán döntöttek úgy, hogy közös zenekart hoznak létre a borkultúra népszerűsítésére, a borral kapcsolatos népzenei hagyományok ápolására és a borkedvelő közönség tartalmas szórakoztatására.
Back to Top