A hunok titkos története (A kínaiak szemszögéből) 2010-es film.
Az ősi kínai feljegyzésekben jelentős történelmi ismeretanyag van a távol-keletet uraló Hunokról. Mivel több száz éven át védekezni próbáltak a Hunoktól, több, inkább kevesebb sikerrel, mivel a nagy fal sem védte meg őket igazán. Viszont minden erejüket felemésztette a fenntartása, őrzése.
Aztán rájöttek a megoldásra: Az “oszd meg és uralkodj“ elv működik. Ezekről a dolgokról korábban tilos volt Kínában beszélni. Ma már szabad, ezért sok érdekességről szerezhetünk tudomást belőlük.
Hozzá tehetjük, hogy pont ebben az időben (Jézus születése idején) védekeztünk a Kárpát-medencében a Római birodalomtól. A rómaiak a Dunántúlt ugyan elfoglalták több tíz évig tartó harc árán, de a többi részt sikerült megvédenünk (többek közt a Pártus birodalomból érkező Jászok nép segítségével.)
A távol-keleten maradt hunokat ma Ujguroknak hívják. A 2000 éve tartó háborúskodás mai állása szerint sajnos több tíz éve kínai fennhatóság alá kerültek. (Ő ellenük népirtást folytatnak a kínaiak, ma 2022-ben is! Egy gyereket szülhetnek csak, kényszermunka táborokba és átnevelő táborokba kényszerítik őket)
Ezekről a dolgokról még ma is tilos beszélni.
Bővebb Info:
Ha tetszett a videó; iratkozz fel és mutasd meg másoknak is! Köszönöm!
További videóimat itt megtalálhatod: @NagyvazsonyiVNagyLaszlo/videos
1 view
686
177
4 years ago 00:14:12 2
Hsziungnuk - hunok - magyarok? — A hunok története
9 years ago 00:45:49 6
A Hunok titkos története
4 years ago 00:22:01 1
KAUKÁZUSI MAGYARORSZÁG, BASKÍRIA, EURÓPAI HUNOK, NYUGATI HUNOK, ÁZSIAI HUNOK MINDEN A MIÉNK!
3 years ago 01:27:40 2
A hunok és a Han-dinasztia 1.
4 years ago 00:17:47 1
A hunok örökösei: A gepidák
8 years ago 00:05:10 1
Hunok - A Turulmadár Krónikája
12 months ago 00:44:09 1
A Hunok és a Római birodalom - Monumentális történelem
8 years ago 00:08:27 1
Hunok - A mag létének egyensúlya
6 years ago 00:06:06 2
Váli hunok
3 years ago 00:08:33 1
A hunok szolgái, a Római Birodalom örökösei
1 year ago 00:06:26 1
ATTILA A HUNOK NAGY KIRÁLYA
3 years ago 00:07:40 1
Hunok Csatája
3 years ago 00:47:14 1
Belső-Ázsia és a hunok (xiongnu) megjelenése
12 months ago 00:02:28 1
Obrusánszky Borbála: A hunok kincsei (4. rész)
12 months ago 00:17:14 1
Obrusánszky Borbála: A hunok kincsei (2. rész)
6 months ago 01:54:44 2
MKI | A hunok nyomában: Bevezetés a nomadizmusba .
12 months ago 00:47:31 1
Attila nyomában A hunok királya 2 rész
12 months ago 00:17:13 1
Obrusánszky Borbála: A hunok kincsei (1. rész)
1 year ago 00:45:49 4
A hunok titkos története teljes film
3 years ago 00:12:43 1
Hunok és magyarok a mongóliai ásatások tükrében@Magyarságkutató Intézet
3 years ago 01:07:33 1
A hunok (xiongnu) és Kína: a Hun Birodalom első válsága
12 months ago 00:17:14 1
Obrusánszky Borbála: A hunok kincsei (3. rész)
1 year ago 00:45:49 1
A hunok titkos története (A kínaiak szemszögéből) 2010-es film.