Rettenetes átverés ez. A mesterségesen létrehozott klímaváltozásra hivatkozva, meg fogják nyomorítani az emberiséget.
Minden emberi jogot el fognak venni, a legalapvetőbbeket is, a „bolygó érdekében“.
Az agitátorok és vezetők túlnyomó többsége, liberális és kommunista és a háttérhatalom kezére játszik, akik azt akarják, hogy az emberiség ÖNKÉNT mondjon le mindenéről félelmében.
Az emberiség ideális létszáma, szerintük 500 millió fő.
A többit ki kell irtani.
Ennek érdekében ezek az aktivisták, lelkes hívei a születésszabályozásnak, az abortusznak, az eutanáziának, az eugenikának és más emberirtó projekteknek és a különböző nőmozgalmak és zöld pártok, környezet- és állatvédő szervezetek, emberjogi csoportok segítségével úgy agitálnak, hogy az emberek maguk akarják ezt.
El akarják venni az ételhez, vízhez, levegőhöz való jogot is.
Ebben segítségükre vannak a zöld mozgalmak és a vegán szervezkedések is.
Természetesen a vízforrásokat már mind privatizálták, hogy azokat a kellő időben megvonhassák tőlünk.
A lakhatást számunkra ők megapoliszokba zsúfolva képzelték el, míg maguk uralhatják a Föld minden gyönyörű, természetes zugát.
Nyilvánvaló, hogy mindezt nem tudnák erővel elvenni.
Ezért hozzák létre a klímaváltozást a HAARP és Chemtrail projektekkel.
Ezért döntötték a folyókba, tavakba, tengerekbe, óceánokba tankhajószám a szemetet.
Most pedig erre mutogatva érik el azoknál, akik nem néznek elég mélyre, hogy akár agresszívan is harcoljanak az ő álmukért, az emberiség kisemmizéséért.
Ez a háttérhatalom terve.
Még több info itt:
1 view
34
4
3 weeks ago 00:19:13 1
Ukrajna: Zelenszkij végjátéka, elindult a geopolitikai fordulat
1 month ago 00:02:39 1
ROMER: Előre mind pesti srácok Akusztik (A Kárpátok dalai - 2011)
1 month ago 00:03:19 8
LUCREZIA BORGIA Za boha, za žold a za víru
1 month ago 00:04:09 1
Kárpátia - Neveket akarok hallani
2 months ago 00:06:15 1
Hobo: Haláltánc ballada (Villon-Faludy)
2 months ago 00:05:59 1
Omega - Gyöngyhajú lány (HD)
2 months ago 00:20:39 1
How To Activate BEAST MODE On Galaxy Z Fold 6?
3 months ago 00:43:42 1
Láncreakció (2024-09-05) - HÍR TV
3 months ago 00:02:49 1
Kárpátia - Ott ahol, zúg az a négy folyó
3 months ago 00:03:24 1
Kárpátia - Piros szív, fehér hó, zöld levél
3 months ago 01:28:07 1
A VÉGÍTÉLET HARSONÁJA? Gelencsér András és Pogátsa Zoltán vitája a nemnövekedésről /// F.P. 79.
3 months ago 00:03:58 1
Omega - Gyöngyhajú lány
4 months ago 00:03:35 1
Despacito (Piano Cover) - Peter Bence
4 months ago 00:40:30 1
Ha nem változtatunk a vízpolitikán, hamarosan sivatag lesz az országból
4 months ago 00:15:51 1
“A világ jövője a ti kezetekben van“ Ősi, titkos próféciák : Woodstock, Burning Man és Sziget
4 months ago 00:08:51 1
Fradi Média | „Belehaltam-e a szépségbe a pályán? Mindig!” | .
4 months ago 00:16:03 1
Fradi-szív│Ebedli Zoltán: Máig az életemet jelenti a Ferencváros
4 months ago 00:21:18 1
Zöld illúzió: A korlátlan energia álma, fenntarthatatlan fenntarthatóság - Gelencsér András
4 months ago 00:49:57 1
Polgár Peti - Nagy buli van minálunk (Teljes album)
4 months ago 00:18:53 1
Miért nem jut sehová a „fenntartható fejlődés”?
5 months ago 00:30:39 2
Résonances - épisode 3 : Entendre le silence
5 months ago 00:03:47 3
ROCK N’ ROLL FC x CARPATHIAN BRIGADE – ELJÖTT A MECCS NAPJA (OFFICIAL MUSIC VIDEO 2024)
5 months ago 00:06:28 1
Solti Károly - A Vén Cigány (The Old Gipsy)
6 months ago 00:12:22 1
“Ebbe nem nyugszunk bele!“ Orbán és Meloni asztalra csapott a brüsszeli csúcson | Választás kérdése